Papírhajók
Arra ébredt, hogy kopognak az esőcseppek a redőnyön. Halvány fény szűrődött be szobába – még sötét van. Hiába próbált, nem tudott újra álomba merülni.
Még egy esős nap, pedig milyen jó lett volna átaludni. De a feladat nem vár, az élet nem áll meg. Kimászott az ágyból, kisétált a fürdőszobába és ahogy mostanában minden reggel, csak egy pillantást vetett az arcára, hogy ne kelljen a kelleténél tovább a tükörbe néznie. Háborúzott. De csak belül. Nem a világgal, magával. Egyszer így érzett, egyszer úgy. Egyszer fent, egyszer lent.
A „lent” állapoton pedig nem segített az ablakon túli szürkeség. De majd ez is elmúlik, a nap is kisüt, és az élet is visszaköltözik belé és a világába. Hogy a szürke sokezer ...