Egy időben futótűzként járta körbe az internetet Csernus doki 10 parancsolata. Megfontolandó gondolatok egy pszichiátertől, most egy kis magyarázattal tapasztalatok alapján tőlem.

Csernus Imrét nagy valószínűséggel senkinek nem kell bemutatni, ő a mi országunk „kiabálós” pszichiátere, aki nyers őszinteségével és stílusával sok mindenkinél kiverte már azt a bizonyos biztosítékot, mégis ezrek értenek vele egyet a mondandójában. Én is elolvastam több könyvét és jó pár interjút vele, megnéztem sok előadását és nem lehet szó és érzelmek nélkül elmenni -fogalmazzunk így- hitvallása mellett sem, ami így hangzik: „Egyszer megkérdezte egy főorvos tőlem: - Imre, miért veszed fel az újabb és újabb narkóst? Átvágják a fejedet, mi értelme az egésznek? - Megálltam, épp egy kórrajz volt a kezemben. Valami ilyesmit válaszoltam: - Nem hiszek abban, hogy ha egy ember belesétál egy gödörbe a saját lábán, hogy abból nem tudna kisétálni, szintén a saját lábán. Ezért nem hiszek abban, hogy vannak reménytelen esetek. Nincsenek. Mindig van kiút.”

Már csak ez a rövid kis történet is sokak számára ad reményt, erőt, pláne ebben a mostani időszakban, ahol extra kitartásra van szüksége a társadalom minden tagjának. Ebben azért benne van a ’soha ne add fel’ érzés. Rajtad múlik. A változást magadban kell elindítani. Ezt nem tudod kikerülni.

Most pedig jöjjön a 10 parancsolat – megjegyzésekkel és tapasztalatokkal kiegészítve.

1. Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt.
Hányan éltünk már meg rossz munkahelyet, rossz (pár)kapcsolatot és ragadtunk benne mégis? Választottunk, döntöttünk rosszul és mégsem próbáltunk javítani a helyzeten, hiába tudtuk, hogy mi lenne a következő, jó lépés? Valószínűleg nem vagyok egyedül. Nekem majdnem az életem bánta ezt a rossz kapcsolatot, amiből már évekkel előbb ki kellett volna lépnem, de hagytam magam darabokra törni és megalázni. És ott a kulcskifejezés: hagytam magam. Mert ugye csak azzal tudják megcsinálni, aki engedi. Ha ezt megérted, soha többet nem mész széllel szembe.

2. Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...
Nyilván nem mindenki tartozik a szerencsések közé, akik soha nem csalódtak. Igen, engem is utasítottak vissza és pattintottak már le (valószínűleg ezért is nyílok meg nehezen egy személyes kapcsolatban), de attól, hogy ez megtörtént, az élet továbbment, csak én maradtam benne az önsajnálat gödrében, aztán mikor felnéztem, meg meglepődtem, hogy jé, süt a nap. A nap ugyanúgy felkel és ha más ember miatt kesergek, akkor mikor élem a saját életemet? Tehát fogadd el, hogy vannak olyanok, akik csak egy időre csatlakoznak hozzánk! Mert ha megállsz és állandóan csak visszafelé nézel, nem látsz majd se a mostban, se előre és akkor a következő embernek esélye sem lesz melléd lépdelni.

3. Tartsd tiszteletben a saját érési idődet! A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, amikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.
Sokszor túl korán akarunk mindent, tökéletes munkát, tökéletes kapcsolatokat, tökéletes családot. Kétszer kezdtem el az egyetemen olyan szakot, amiről végül kiderült, hogy gyakorlatban sokkal többet tudok tanulni róla és igazából nem is érdekel, hogy hogyan fogok tudni integrálni – mármint matekban. Most meg homlokegyenest az ellenkezőjét csinálom ennek és imádom a munkám – 33 voltam, mikor belekezdtem. (Arról nem is beszélve, hogy sokan a környezetünk elvárásainak akarunk eleget tenni, például a szüleinkének, de sokszor ezek a képek is hamisan élnek bennünk – ahogy ez velem is így volt. Csak megjegyzem, az édesapám volt a legboldogabb, amikor csapot-papot otthagyva új fába vágtam a fejszémet és azt mondta, büszke vagyok, hogy én lehetek az apád. Erről ennyit, zárójel bezárva.)

4. A gondjaidért soha nem más, mindig te magad vagy felelős. Tanuld meg vállalni a következményeket a tetteid után, és nem másban keresni hibáid okát!
Felelősségvállalás. Ha nem ismerős a szó, akkor a fenti mondat sem. Íme, a példa: Ha minden este pizzát rendelsz és nem mozogsz semmit, ne csodálkozz, ha nem érzed jól magad és van rajtad tíz kiló plusz (és ezzel nem megbántani akarok senkit, hiszen sokan vannak, akinek egészségügyi problémából adódik a felesleg – de a mindennapos gyorskaja és a nincs időm főzni nem egészségügyi indok). Szidhatod a szüleidet, a körülményeidet, a tanáraidat, a családodat, a barátaidat, a főnöködet, gyakorlatilag bárkit. Szíved joga. De őszintén, ha esetleg valami véletlen folytán bebizonyosodna, hogy bármelyikük hibázott, ők fogják megtalálni a megoldást a problémáidra? Vagy a hibáztatással esetleg elmúlik a gond? Ez nem úgy működik, hogy minél többször kimondod, annál igazabb lesz. Ha a megoldás a te kezedben van, akkor hidd el, hogy a felelősség is a tiéd, nem mellesleg pedig semmi értelme rugózni azon, hogy a tojás volt-e előbb vagy a tyúk. A hibáztatással csak felesleges energiát veszel el magadtól és a megoldásra való törekvéstől.

5. Az önző ember először környezetét, majd önmagát teszi tönkre. Ide vezet az önzőség. Miért teszed mással azt, amit magadnak nem kívánsz?
Önzőség és önzőség között -véleményem szerint- van különbség. Vagyis inkább van az önzőség és van az, amikor tisztában vagy vele, hogy valami a javadat szolgálja-e vagy sem. És a te jogod eldönteni a kettő közötti különbséget. Ahogy önzetlenség és önfeláldozás között is. Mindegyiknél fontos, hogy tisztában legyél a határokkal és azzal, hogy neked mi az, ami belefér és mi az, ami nem. Az önzőséggel először azt éred el, hogy -mivel csak magadra gondolsz és csak a saját érdekeidet tartod szem előtt- szép lassan mindenki hátat fordít neked a környezetedben. Lehet, hogy pillanatokra kielégít az épp aktuális önző tetted, de hosszútávon már nem lesz kitől elvenned, csak saját magadtól, ennek következményeképpen pedig idővel magadat is leépíted. Hidd el, hosszútávon sokkal kifizetődőbb jóindulatúnak lenni, mint irigynek.

6. Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.
Egy ember életén belül is előfordulhat, hogy vesztesből lesz győztes. Sőt. Sokan a saját bukásunkból tanulunk. Én is voltam nulla. Kezdtem újra mindent gyakorlatilag a semmiből. Igen, elbuktam. De tanultam belőle és vannak olyan hibák, amiket már zsigerből nem követek el többet, mert tudom, hogy hogyan nem akarok élni. És ez nem azt jelenti, hogy nincs miben fejlődnöm, hogyne lenne, mindenkinek van, én is folyamatosan tanulok. És lehet, hogy minden nap csak egy kis lépést teszek előre (vagy felfelé, kinek hogy tetszik), de a nullánál előrébb járok. Számomra a vesztes hozzáállás, ha az ember képtelen a változásra, ha nem tud más nézőpontból tekinteni a dolgokra (’outside the box’) – és ami a legfontosabb, ez nem csak a munkára vonatkozik, mert hiába fejlődsz szakmailag, ha emberileg a béka feneke alatt maradsz.

7. Másra támaszkodni mindig veszélyes. Igaz, sokszor ez a könnyebbnek látszó út. De a támaszték eldőlhet. Tudod mit? Támaszkodj magadra!
Mindenkinek szüksége van támogatásra. Ami nem jelent egyet a támasszal, ezt fontos megjegyezni. Neked is van lábad, miért nem azon állsz? Ha meg kell mankó, akkor majd valaki segít, de senki sem állhat a te lábaidon. Rá kell állni (egy törés után is újra megtanulod, hogy hogyan kell – tapasztalat, sőt, én még gipszes lábbal is próbálkoztam). Nem, nem a világ legkönnyebb dolga, de képzeld el úgy, hogy a kitartásodat ugyanúgy edzed, mint a lábaidat – és minél izmosabb lesz, annál egyszerűbben fogod megoldani a felmerülő problémákat. És ha sok rossz dolog történik? Azok a súlyok. Azokkal kell edzeni. És ugye a lábnapot nem hagyjuk ki.

8. Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.
Tükörgyakorlat level 100. Szeresd magad, ezt nem lehet elégszer elmondani. Fogadd el azt a szempárt, a testet és a sok-sok érzést, ami a tükörből néz vissza rád. Mert ha magadban is állandóan a hibát keresed, akkor másokban is azt fogod legelőször észrevenni. Aztán jön a lavina, elégedetlenség, rosszkedv, stressz és a többi. Tehát elfogadás, szeretet (de nem a tökéletesvagyokésmindenkitehetegyszívességet hozzáállás) és önkritika. Ha találsz valami olyat, amin változtatni tudsz és akarsz magadban, akkor kutyakötelességed megtenni, mert jobbá válni csak te magad tudsz és nem mások fognak helyetted melózni a te személyiségeden. Jó esetben a munkádat sem végezteted el mással, bár azért erre sokszor látunk példát, de ennek hosszútávú következményeit lásd az 5. pontban.

9. A világban épp elég dologtól függsz akaratlanul. Ne válassz magadnak újabbat! A kiszolgáltatottság helyett a szabadságért küzdj, hogy lehess büszke is magadra!
Koronavírus helyzetben pont aktuális. Hiába cirkuszolsz, hogy nem mehetsz kirándulni a húsz fős baráti társaságoddal, házibuliba, meg moziba, meg színházba, meg meccsre, meg tudomisén, attól még NEM MEHETSZ (Mondjuk ha most Fehérváron élsz és mindegyikőtöknek van felesleges ötvenezre, akkor hajrá!) Inkább foglald le magad otthon, egyedül vagy szűk körben, add át magad a kreativitásnak, a játékosságnak, főzz, takaríts, teremts rendet belül és kívül, társasozz, kártyázz, olvass, filmezz, sokféle módon el lehet tölteni az időt, ha nincs elég munkád. És mennyivel jobb egy ebédet megfőzni örömmel, mint azon duzzogva, hogy megint csinálni kell valamit. (Én például egyáltalán nem vagyok konyhatündér, de ma olyan tortát rittyentettem, hogy még büszke is voltam magamra, eddig meg el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha ehető sütemény kerül ki a konyhámból, mert bár megtanultam egy csomó mindet az anyukámtól, az apukámtól és a nővéremtől, de nem vagyok gyakorlott.) Igen, én is szívesen kimennék a szabadba, elmennék krándulni, túrázni, bringázni (nekem lassan már az úszás is játszik a Velencei-tóban vagy a Balatonban), aki ismer, pontosan tudja, hogy nem vagyok az egy helyben sokáig ülős fajta, de fel tudom fogni, hogy ez az időszak most a befelé fordulásról szól és nem pakolok plusz hatvan kiló stresszt a vállamra az elégedetlenkedéssel és azzal, hogyha kimegyek, vajon mikor ugranak rám a rendőrök a bokorból.

10. A gyengeség valójában gyávaság. A gyáva embert pedig fölemészti az állandó megfelelni vágyás. Így hogyan valósíthatod meg önmagad?
Kinek akarsz megfelelni? Magadnak vagy másoknak? Ne elvárásokat tűzz ki magad elé, hanem célokat. Ugye máris más a gyerek fekvése? Érzed a különbséget? Ha elvárás, akkor kötelező, ha cél, akkor elérhető, megvalósítható. Az egyikben félelem van, a másikban bátorság. Te melyiket választod? (A 10. pont magyarázatáért külön köszönet Daninak, ő indította el bennem a lavinát.)

Kérdésekkel, észrevételekkel bátran keress valamely elérhetőségemen, illetve a közösségi média oldalakon, Facebook-on illetve Instagram-on. 

(Kép: Saját tartalom, felhasználása engedélyhez kötött.)