Vagyis inkább mire nem... Két alkalmazás, egy nő, jó pár tapasztalat - ezzel együtt néhány vélemény.

Hogy tisztába tegyük a dolgokat, nem tartom magam hiperszuper bombanőnek, aki után minden pasi megfordul és egyébként nem is várom ezt el tőlük. Persze, vannak dekoratív részek a külsőmön, de azt is szeretném leszögezni, hogy nem ezért nincs társam, mert – ahogy szerintem a mellékelt ábra is mutatja – nem vagyok bányarém.

Jöhetnek a kövek, hogy akkor biztos túl nagyok az igényeim. Ez sem igaz, mert nem nagyok, csak talán egyediek. Egyáltalán nem vagyok buta, sőt, elég okosnak és érdeklődőnek tartom magam, lehet, hogy pont ezért is fura számomra ez az egész. Hiszen mindenkinek másra van szüksége, mást akar egy párkapcsolatban. És akkor itt jönnek a társkereső appok.

Személy szerint kettőhöz volt szerencsém, az egyik a Tinder (ami azóta a törölt alkalmazások között végezte), a másik pedig a Facebook legújabb vívmánya. Nem sok különbség van a kettő között, ami talán lényeges, hogy a Facebook-on prémium előfizetés nélkül is láthatod, kik azok, akik érdeklődnek irántad.

Nem vagyok a minden szépfiút jobbra húzogató vagy beszívecskéző típus, nyilván számít a külső, de el szoktam olvasni, ki mit ír magáról. Ha egyáltalán ír, mert az esetek nagyjából felében ez nem jön össze.

Ha sikerül valamit írni magáról az embernek, akkor pedig az első buktató a helyesírás. Az esetek nagy részében nem jön össze, én pedig -ismét jöhetnek a kövek- alapvetőnek tartom a jó helyesírást. (Mert ugye a Lidl-ben sem a kasszaszalllllagra teszed a cuccot...) Itt már sokan elvéreznek. Aztán jönnek az okosabbnál okosabb idézetek, a kérés, hogy melyik esetben ne húzz jobbra vagy a tudatosságot és spiritualitást hirdetők, akiknek a profilképe egy csücsörítős szelfi....

És meg is érkeztünk a képekhez. Még a lányoknál, nőknél is égnek tud állni az ember haja a csücsörítéstől, de ha egy férfi csinálja és ezzel akar csajozni, az teljesen érthetetlen számomra. Oké, ugorjunk. A Tinderen és a Facebook-on mindenki kondiba jár, horgászik, kocsival pózol – és vannak azok, akik még egy képet sem képesek kitenni magukról, még az utóbbi felületen sem... Csak feltenném a kérdést, hogy így hogyan szeretne magának párt találni, vagy akár egy egyéjszakás kalandot? Mert a szórakozóhelyen sem egy zsákkal a fejeden bulizol, hogy a másik ne lásson és pláne nem rángatod fel utána a lakásodra, hogy „Meglepetés!”. És ugyanez érvényes a csak napszemüvegben fotózkodókra is...

Félreértés ne essék, nem gondoltam egy pillanatig sem, hogy ezen felületek bármelyikén fogom megtalálni életem szerelmét, de azért egy jó beszélgetés nem ártana – és ez is nagyon ritka.

Szóval jobbra húzok, párba állunk és valaki elkezdi a kommunikációt, igazából lényegtelen is, hogy melyik fél. A legtöbbször az elején elvérzek az önállóssággal, azzal, hogy van saját életem. Illetve a tudatossággal, meg azzal, hogy szoktam meditálni, úgy látszik, a pasik nagy része még mindig bolondnak tartja az ilyen nőket, pedig egyáltalán nem erről van szó. Arról nem is beszélve, hogy senkit nem áll szándékomban megtéríteni vagy belevonni ebbe, nem erőltetem és nem terapeuta vagyok a Tinderen. A másik lehetőség, hogy egyből a szexre terelődik a szó és még én vagyok a gyökér, hülye p***a, hogy nem akarok távszexelni, vagy átmenni hozzá egy gyors numerára. A harmadik lehetőség, hogy eljutunk addig, hogy találkozzunk, aztán valahogy mégsem jön össze, nyilván ebben mindkét fél ludas, de egyébként ez a legritkább eset. Röviden ennyit arról, hogy miért került a kukába az app.

A Facebook társkeresője egy kicsit más, egyből látod, kik kedvelnek (bár ne tudnám). Persze, mindenki megérdemli a boldog párkapcsolatot, de a pálinkáspoharat szorongató, ránézésre részeg, kantáros nadrágos munkásember nem biztos, hogy az én szintem (és elnézést kérek, ha valakit megbántok ezzel). Természetesen az első párbaállás itt is a virtuális szexre tért ki körülbelül három mondat után. Ja, és akit nem szívecskézel be, az bejelöl ismerősnek, hátha, vagy rádír privátban. Na ne. Úgyhogy nem sok jövőt jósolok ennek az alkalmazásnak sem. A bemutatkozások itt is „zseniálisak”, ahogy a képek is, úgyhogy, ha másra nem, legalább arra jó, hogy vicces pillanatokban legyen részem. 

És tényleg, nem vagyok megmondóember, pláne nem vagyok ítélkező. Egészséges, felnőtt nő vagyok, akinek nem elvárásai vannak, hanem pontosan tisztában van azzal, hogy mi az, amit szeretne -legalábbis a legtöbb esetben- és azzal is, hogy mi az, amit nem. Igen, lehet, hogy nekem is magamba kell nézni néha, de a férfiaknak és a nőknek is ezt tanácsolom, akik társkeresésre adják a fejüket. Ha nem akarsz húspiaci áru lenni, ne húzz ész nélkül jobbra azért, mert valakinek szép a mosolya vagy mert BMW van a segge alatt. És azért sem, ha dagadnak az izmai a póló alatt vagy a kondiban, félmeztelenül, súllyal a kezében. Ha sportolsz, az tök jó, de ne az izmaiddal akarj hódítani – pláne, ha komoly szándékaid vannak. Elcseszett egy világban élünk, ha csak a csücsörítés, a felpumpált izmok, a jó fenék és az autód ára az érték.

Nem jó irányba haladunk, ráadásul ez a mostani időszak még inkább az online világ felé tereli az egyedülállókat. Ezért itt is, ahogy minden másban is, teremtsünk valamiféle értéket. Adjunk valami olyat, ami egyedi, amiből nincs ezer. Mutatkozz be a saját szavaiddal, ne pótold a hiányt azzal, hogy mindenkit beszívecskézel. Mert ugyanolyan üres maradsz, ha olyanokkal találkozol, aki még jobban aláássa az önbizalmadat azzal, hogy három mondat után már nem kellesz, mert nem akarsz egyből bemászni valaki ágyába.

Azt is tudom, hogy rengeteg olyan pár van, akik itt találtak egymásra és ez rendben is van így. Az nem mindegy, hogy tudod-e helyén kezelni ezeket az alkalmazásokat. Hogy tudod-e, mit vársz tőlük. És magadtól.

Nincsenek tanácsaim, nem is ez ennek a lényege, inkább meglátásaim vannak. Ismerd magad, mert hidd el, mindenkiben van valami, ami értékes – a pénzzel megvásárolható dolgokon kívül. Ne szégyelld azt, aki vagy és azt, amit csinálsz, mert nem az a lényeg, hogy ugyanolyan legyél, mint mások.

Mert tudod, van egy mondás:

„Én nem olyan vagyok, mint mások. Én olyan vagyok, mint én.”