Az utóbbi három napon nem zárkóztam be a lakásba, hanem inkább elmentem a csapataimmal és a kollegáimmal, barátaimmal önkénteskedni, maszkokat csomagolni, ezzel is hozzájárulva a vírus elleni küzdelemhez. Jól éreztem magam, hiszen végre emberek között voltam és beszélgethettem azokkal, akik az utóbbi hetekben már hiányoztak. Furcsa mód teljesen ismeretlen emberek is voltak ott, körülbelül ötvenen gyűltünk össze mindhárom nap és lehetett érezni, hogy van bennünk valami közös, ám akkor még nem értettem ezt teljesen.

Aztán a harmadik nap este (azaz ma), egy kicsit mélyebben belegondoltam ebbe a dologba, most ezeket az érzéseket és tapasztalatokat fogom megírni, hátha egy kicsit letisztul bennem is.

Amikor megkerestek bennünket, hogy szükség van a segítségünkre, gondolkodás nélkül igent mondtam, ha senki más nem jött volna, valószínűleg én akkor is bevállalom az önkénteskedést. Ez pedig sok-sok érzést hozott magával.

Nem félek a vírustól. Tudom, hogy ez furán hangzik és sokan hülyének néznek miatta, én viszont egy kicsit megijedtem ettől. A világ nagy része most fél. Retteg. Én viszont nem érzem magamban ezt és ez kicsit talán ijesztő. Megfordult a fejemben, hogy velem van a baj, aztán elhessegettem magamtól a gondolatot és mint tudatosan működő lény, rájöttem, hogy ez normális, nem muszáj nekem is rettegnem. Persze, az én napjaim is megváltoztak, az én életem is átalakulóban van és leginkább bennem zajlik a változás, még ha ez nem is tudatosul bennem minden pillanatban, de tudom, hogy napról napra formálódik bennem egy új világ, egy új „rendszer”.

Az önkéntes munka hozta magával a hasznosság, a fontosság és az értékesség érzését és megdöbbentő volt rájönnöm, hogy ezeket anélkül, hogy dolgoznék, tennék valamit fizikálisan, kézzel foghatóan, még talán soha nem éreztem (sokszor még akkor sem). Nagyon sokat dolgoztam már ebben a témakörben magamon, azonban ismét megmutatkozott, hogy még korántsem végeztem ezzel a feladattal, hiszen meg kell tanulnom, hogy igenis értékes vagyok csak azzal, hogy élek, hogy az vagyok, aki és nem kell hozzá mindig tenni, melózni, mert nem ezen múlik, hogy valaki jó vagy sem.

Írás közben jött egy értesítés Facebook-on egy online előadásról és meditációról, megnyitottam, az első mondat pedig az volt benne, hogy minden rajtunk múlik. Mondván, nincsenek véletlenek, félretettem a gépet és belemerültem a meditációba. Pont jókor, pont jó témáról. Íme, a tapasztalataim, amik lehet, hogy egy kicsit zavarosak lesznek, de még formálódik bennem, hogy le tudjam vonni a következtetéseket, így azt írom, ami éppen jön.

• Az ország, a világ jelenleg olyan helyzetben van, amiből csak együtt, egy közösségként tudunk kijönni. Most az összefogásnak van helye, nem a széthúzásnak, valószínűleg ezt tapasztaltam én is az utóbbi három nap alatt.
• Meg kell tanulnom anélkül élni, hogy mindig mindent a legapróbb részletig, a legutolsó másodpercig irányítani akarnék. Beletartoznak ebbe a saját gondolataim és érzéseim is, hiszen sok jót pont emiatt nem engedtem magamnak megélni.
• Rá kellett jönnöm, hogy állandó kontroll alatt tartom gyakorlatilag az egész életemet és ijesztő volt belegondolni vagy inkább beleérezni, hogy mi lenne, ha ezt le tudnám vetkőzni. Ki vagyok én, ha nem irányíthatok mindent? Vajon kevesebb lennék? Egyáltalán nem, sőt, sokkal több mindent megtapasztalhatnék, ha végre nem csak egy általam elképzelt és jónak gondolt irány mentén, szemellenzővel magamon mennék előre.
• Olyan életet élek, ami -és nem csak én, hanem sok nő így van ezzel- rengeteg maszkulin vonást tartalmaz, hiszen dolgozom, gondoskodom, tervezek, szervezek, jövök-megyek, teszek-veszek és a mostban, ebben a kialakult helyzetben, ebben az időszakban pont ennek az ellenkezője van jelen. Most a befogadás, az átadás idejét éljük, tapasztaljuk, személy szerint nekem ez az átállás rettentő nehéz és fájdalmas.
• A bizalom és a hit kulcsfontosságú szerepet játszik ennek megélésében, hiszen bízni és hinni kell abban, hogy anélkül is a legjobb történik, hogy ezt állandóan szem előtt vagy inkább irányítás alatt akarnám tartani. Arról nem is beszélve, hogy akkor talán nem borulnék ki, ha valami nem úgy alakul, ahogy én elképzeltem vagy elterveztem.
• A legfontosabb érzelmek jelen időszakban a feltétel nélküli szeretet, az együttérzés, a kedvesség és a tisztelet. Csak azért szeretni, hogy szeressünk, ne azért, hogy viszonozzák. Kedvesnek lenni, belülről, ne azért, mert cserébe várunk valamit. Úgy jót tenni, hogy nem várunk viszonzást. Ezek az érzések mutogatták magukat az elmúlt három napban és örülök, hogy -egy kicsit zavarosan- sikerült őket megfogalmazni.

Kérdésekkel, észrevételekkel bátran keress valamely elérhetőségemen, illetve a közösségi média oldalakon, Facebook-on illetve Instagram-on.