A Magyar Költészet Napján mi más is lehetne a téma, mint gyönyörű magyar versek. Persze egy szubjektív csokorba gyűjtve.

Egy ideális világban ezt a listát most nem egyedül állítottam volna össze, hanem ketten csináltuk volna az én irodalomtanár édesapámmal, valószínűleg órákig vitatkozva, hiszen nagyjából lehetetlen legjobbakat választani a magyar költészetből. Az utóbbi években mindig felhívtam ilyenkor, hogy válasszon egy verset, és hivatásához híven sohasem címet mondott, hanem elszavalta az adott költeményt. De az élet az már csak ilyen és ez az első Magyar Költészet Napja nélküle, de számomra minden versben egy kicsit benne él. Bízom benne, hogy ezzel a listával most ő is elégedett lenne. Ti pedig olvassátok, hallgassátok szeretettel!

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út
és árnyak teste zuhant át a parkon,
de még finom, halk sugárkoszorút
font hajad sötét lombjába az alkony:
halvány, szelíd és komoly ragyogást,
mely már alig volt fények földi mása,
s félig illattá s csenddé szűrte át
a dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
fénylett hajadban s béke égi csendje,
és jó volt élni, mint ahogy soha,
s a fényt szemem beitta a szívembe:
nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
vagy áldott csipkebokor drága tested,
melyben egy isten szállt a földre le
s lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
és percek mentek, ezredévek jöttek, -
egyszerre csak megfogtad a kezem,
s alélt pilláim lassan felvetődtek,
és éreztem: szívembe visszatér,
és zuhogó, mély zenével ered meg,
mint zsibbadt erek útjain a vér,
a földi érzés: mennyire szeretlek!

Áprily Lajos - Ámulni még (Blaskó Péter előadásában)

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak...

Karinthy Frigyes - Nem mondhatom el senkinek

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.

Juhász Gyula: Szerelem (Megzenésítve - Tompos Kátya előadásában)

Áprily Lajos: Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szíved?

Ady Endre: Őrizem a szemed 

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
és tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre,
hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
ez a finom kis kalapálás
nem a legcsodálatosabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
hogy nő, hogy törpül el veled,
nem csoda ez? - s hogy tükröződni
látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
kis hópelyhek az örömök,
szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

József Attila: Óh szív! Nyugodj! (Megzenésítve - Frenyó Ágnes előadásában)

És ezeken kívül még annyi meg annyi gyönyörű magyar vers van. Olvassatok! Megéri.