2020. már 27.

#homelaone 11. nap - március 27. Mit jelent a barátság?

írta: Paulikovics Réka
#homelaone 11. nap - március 27. Mit jelent a barátság?

A tegnap este után egy kicsit zaklatott volt az éjszaka, kevés alvással, sok forgolódással, még több gondolattal és érzéssel. Formálódik át a környezetünk, ezáltal pedig a belső világunk is változik – akár tetszik, akár nem. Kevesebb személyes kontakt, ezáltal valószínűleg kevesebb kommunikáció. Az életünkben szépen lassan kirajzolódnak a kapcsolataink, hogy ki, miért van mellettünk és nekünk mit jelentenek ezek az ismeretségek, haveri, baráti és családi kötelékek. Ennek apropóján két számomra kedves írótól hoztam rövid olvasnivalókat, hiszen vékony határvonal húzódik emberi kapcsolataink „milyensége” között. Haver vagy barát? Ismeretség vagy barátság? Úgy gondolom, ezekre a kérdésekre biztosan válaszokat kapunk majd a következő hetekben.

img_0180.JPG

Hamvas Béla - A barátság (részletek)

Platón azt mondja, hogy a közösség ősszava a törvény, Aristotelés azt mondja, hogy a Philia. Mindkettőnek igaza lehet. Ami a közösséget egybetartja, az a lények fölött levő törvény. De ami a közösséget megalkotja, az a lényekben élő barátság. Philia barátságot jelent, de ez a barátság nem eszme. Sokkal inkább maga is lény. Ahol viszály van, ott feltételezhető, hogy jelen van Arés, a viharos; ahol szerelem van, ott feltételezhető, hogy jelen van Aphrodité, az ellentéteket felolvasztó; ahol barátság van, feltételezhető, hogy jelen van Philia istennő. S Aristotelés úgy gondolja, ha sok ezer és millió ember egy helyütt lakik, egy nyelvet beszél, egy hagyományt ápol, egy erkölcsi rendet tart – ez mind Philia istennő jelenlétének csodája. Nélküle igaza lenne La Bruyere-nek, aki azt mondja: meg vagytok lepve, hogy az emberiség nem él egy államban, nem hisz egy vallásban, nem beszél egy nyelvet – ha az emberi jellemek, vérmérsékletek, tehetségek, értelmek sokszerűségét és különbözőségét nézem, én inkább azon vagyok meglepve: két ember is meg tud lenni egyetlen fedél alatt, anélkül, hogy reggelre egymást megfojtaná. Philia istennő csodája, hogy egymásra vicsorgó lények között van olyasmi, hogy közös lakás és közös nyelv és közös szokás. Nélküle csak magányos dúvadak lennének. A közösséget Barátság istennő teremti, és ezért a közösség ősszava: Philia.

A barátság a létnek az a köre, ahol az Én is megmarad, a közösség is teljesül és tovább él érintetlenül, de a kettő között és a kettőtől függetlenül a létnek egy teljesen új, sem az egyikből, sem a másikból le nem vezethető, harmadik lehetősége támad. Új létforma nyílik meg. Ez a barátság. A barátság a létnek semmiféle más formájához nem hasonlít. Teljesen külön kör. Miért? Mert a maga számára egészen különös istene van. Philia mással össze nem téveszthető Philia-világot teremt. Ez a barátság világa.

A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos. De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója. A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet; a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellem világa; a játék az, hogy oly vidáman játszom vele, mint a gyermek; az intim az, hogy feltárom magam.

Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között. Miért csillag a barát? És miért barát a csillag? Mert olyan távol van és mégis bennem él? Mert az enyém és mégis elérhetetlen? Mert az a tér, ahol találkozunk, nem emberi, hanem kozmikus? Mert nem kíván tőlem és én se kívánok tőle semmit? Csak azt, hogy legyen és így, ahogy van és ő van és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég? Nem lehet rá válaszolni. Nem is kell.

De ha nem is lehet, barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag, a világegyetemnek érthetetlen rámragyogása.

Valahányszor a barátságról gondolkozol, jussanak eszedbe a következők:

Wass Albert – A barátságról (részlet)

  1. A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
  2. A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
  3. A barátság nem azt jelenti, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
  4. A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
  5. A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
  6. A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
  7. A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.

Az emberi lélek valami olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.

Kérdésekkel, észrevételekkel bátran keress valamely elérhetőségemen, illetve a közösségi média oldalakon, Facebook-on illetve Instagram-on.

Szólj hozzá

barátság barát kapcsolatok egyedül friend