2020. máj 01.

#homelone 46. nap – május 1. Vigyázz, kész, rajt!

írta: Paulikovics Réka
#homelone 46. nap – május 1. Vigyázz, kész, rajt!

Hétfőtől újraindul az élet. Vajon felkészültünk? - Nézőpontváltás alapfokon.

reka2.jpg

Hét hetet töltöttem itthon. Amikor elkezdődött ez az egész, azt vártam, hogy minél előbb vége legyen. Sok minden változott meg bennem ezalatt az idő alatt, elhatároztam, hogy mi az, amit másként fogok csinálni, amikor majd visszatérhetek a ’világba’. Most mégis feltettem magamnak a kérdést, hogy ez az idő vajon elég volt-e ahhoz, hogy ezeket a változásokat fent is tudjam tartani és ha már megéreztem, hogy mennyivel jobb ez a mostani életszemlélet, ne essek vissza a régibe. Persze a jövő, annak ellenére, hogy hétfőtől újra dolgozom, még bizonytalan, hiszen ki tudja, hogy hogyan tovább. Mindig a következő napra fogok koncentrálni és a jó szokásokat, amiket kialakítottam, tartani fogom.

Ezt a bejegyzést részben a gondolataim, az érzéseim és a tapasztalataim, részben pedig Raphaëlle Giordano ’A második életed akkor kezdődik, amikor rájössz, hogy csak egy van’ című könyve ihlette. A címben szereplő mondatot már én is megtapasztaltam, sokszor vetettem már számot a mögöttem álló évekkel és magammal. Kialakítottam olyan szokásokat az életemben, amik jó irányba visznek még akkor is, ha mások számára egy kicsit fura vagyok. Így most egy amolyan ’jószokás lista’ következik, amiben olyan dolgok szerepelnek, amik segítenek a pozitívra fókuszálni, más nézőpontból nézni a világot, kezelni a stresszt és kicsit belelátni önmagunkba.

Miben szeretnék változást?
Fontos, hogy tisztában legyél azzal, mi az, amit már nem szeretnél úgy csinálni, ahogy eddig.

Mi az, ami mérgez?
Be kell tudni azonosítani, hogy mik azok a dolgok az életedben, amik mérgezőek, legyen ez akár az életmódod, a környezeted vagy a kapcsolataid terén. Tudnod kell, mi az, ami nincs rád jó hatással.

Dobd ki a szemetet!
Külső és belső takarítás, rendrakás. Dobj ki a környezetedből legalább tíz felesleges dolgot! Amit már nem használsz, aminek nincs célja, ami értelmetlen. A belső rendrakást kezdd azzal, hogy lapokra felírod, mi az, amit már nem akarsz az életedbe. Ezután több dolgot is tehetsz vele: elégetheted vagy széttépheted és kidobhatod őket, ha van a közeledben tó vagy folyó, akkor hajtogathatsz belőlük csónakot és egyesével a vízre eresztheted a papírokat és nézheted, ahogy elúsznak. A lényeg, hogy ne őrizd a papírokat, hanem fizikailag is dobd ki azt, ami benned van és már nincs rá szükséged.

Ebben vagyok jó
Egy lapra írd fel az összes jó, külső és belső tulajdonságodat! Az elején nehéz lesz, de ahogy keresed magadban a pozitív dolgokat, egyre többet fogsz találni. A lista bármikor bővíthető, ebben az a fontos, hogy a jó dolgokra fókuszálj.

Nézz szembe a tükörképeddel!
Állj a tükör elé és próbálj különféle arcokat vágni. Szomorút, mérgeset, boldogat, vidámat, nyújtsd ki magadra a nyelved – bármit, csak grimaszolj! Ezen kívül dicsérd meg magad mindennap a tükörben. Az elején ez is nehéz lesz kicsit, de napról napra könnyebben fogsz a saját szemedbe mosolyogni, ez pedig magabiztosságot ad.

Fényképezz!
Na nem (csak) a telefonoddal, hanem az agyaddal. Napközben keresd a szép és örömteli dolgokat. Ha észreveszel valamit, ami mosolyra fakaszt és jóleső érzéssel tölt el, jegyezd meg jól, rögzítsd a fejedben. Így lesz egy pozitív képekkel teli albumod, ami sokkal könnyebben állítja át az agyadat a pozitív gondolkodásra.

Fogadom!
Fogj egy lapot vagy egy füzetet és tűzz ki magad elé apró célokat. Ne gondolj nagy dolgokra (bár arra is lehet), kezdetnek elég kicsiben. Például: minden nap mozgok legalábbb húsz percet; minden este iszom egy csésze bormenta teát fogyok egy kilót – apróságok, amiket ha megvalósítasz, sokkal jobban fogod érezni magad. Tehát írd fel a fogadalmaidat és pipáld ki, amikor megvagy vele! A lényeg, hogy mindig írd le a teljesítendő feladatot és ha kész, pipa. 

Lélegezz jól!
Naponta két-három alkalommal szakíts időt légzőgyakorlatokra. Ülj le valami nyugis helyen, nyisd ki egy kicsit a szád! Négyig számolva lélegezz be, kettőig számolva tartsd bent a levegőt, majd négyre kilégzés, utána kettőre pihenő. Fokozatosan javulni fog a légzésed, idővel 8-4-8 vagy 12-6-12 is lehet a ritmus. És hogy miért fontos ez? Mert az oxigén táplálja a estünket és az agyunkat.

Meditálj!
Többször is írtam már erről, nagyon fontos szerepe van az én életemben és bízom benne, hogy a tiédben is az lesz. Napi húsz perc befelé fordulás csodákra képes. 

Légy hálás!
Minden este lefekvés előtt adj hálát azért, ami aznap történt és keress legalább három olyan dolgot a napodban, ami pozitív volt!

Sétálj!
Amennyi időt csak lehet, tölts szabadban, akár sétálj nagyokat a városban, vagy menj el kirándulni! De mindenképp légy friss levegőn, a természetben!

Persely a negatív gondolatoknak
Fogj egy üveget, dobozt vagy bármi tárolásra alkalmas eszközt és minden alkalommal, amikor negatív gondolatod támad, dobj bele egy százast (vagy egy kétszázast). Egy idő után figyelni fogsz rá, hogy mire gondolsz!  És extrán jó, hogy ebben akár a család is részt vehet. 

Készíts Vision Board-ot!
Ez egyfajta célokkal teletűzdelt tábla. Kartonpapír kell hozzá és olyan képek, szavak, amik boldogsággal, örömmel, jó érzésekkel töltenek el. A lényeg, hogy képekben fogalmazd meg azt, ami szeretnéd, hogy az életed része legyen. Rakhatsz rá bármit, a képeket lebonthatod életterületekre is, az a fontos, hogy vizuálisan is megjelenítsd, mit szeretnél.

Zene füleimnek
Állíts össze magadnak egy olyan playlist-et, amely erőt ad, amitől egyszerűen szárnyakat kapsz.

Hosszúnak és nehéznek tűnhet a lista, de ha szánsz rá egy kis időt, meglátod, hogy nem is olyan rossz a mindennapokban is foglalkozni egy kicsit önmagaddal. Változásra fel! 

"...a változás maga az élet."

 

Kérdésekkel, észrevételekkel bátran keress valamely elérhetőségemen, illetve a közösségi média oldalakon, Facebook-on illetve Instagram-on. 

(Kép: Saját tartalom, felhasználása engedélyhez kötött.)

Szólj hozzá

meditáció szeretet egyedül nézőpont homealone önmunka