Ma egy szomorú apropó nyomán ugyan, de az emlékezés a téma. Emlékezni arra, hogy egy-egy esemény vagy személy milyen érzéseket váltott ki belőlünk.

Ma van egy éve, hogy az édesapám már fentről nézi a lépteimet. Persze, szomorú vagyok, hiszen elveszítettem, de hozzá kell tenni, hogy nem volt már fiatal és elég tartalmas életet tudhatott maga mögött. Ennek nagyjából 50 évéről nekem fogalmam sem lehet, hiszen 51 volt, mikor születtem, így néha elgondolkodom rajta, hogy ha nekem 35 évesen sok emlékem van, vajon neki mennyi lehetett. Sok történetet hallottam, hallottunk tőle, háborúról, tanulásról, családról, szerelmekről, barátságokról, emberekről, helyzetekről és aki ismerte, az tudja, hogy élvezet volt hallgatni. Bölcs volt és azt hiszem, azt is megtanulhattuk tőle, hogy emlékezni fontos. Magunkra is.

Először is, beszéljünk egy kicsit az emlékezésről. Az emlékezet egy szervezet azon képessége, hogy eltároljon, megőrizzen és előhívjon információkat és élményeket. A kutatók jelenleg úgy vélik, hogy az emlékezés egy komplex, az agy számos területére kiterjedő folyamat, amely nem csak az agy egy meghatározott régiójában zajlik. Az emlékezés folyamata kódolással kezdődik, majd tárolással folytatódik és végül a felidézéssel zárul. Mai világunkban már a kognitív pszichológia és az idegtudomány közötti láncszemként említik.

Az emlékezés folyamata három fő lépésre osztható, melyek szorosan összefüggnek egymással:
- kódolás: az információ befogadása, feldolgozása és kombinálása
- tárolás: a kódolt információ tartós regisztrálása
- előhívás: az eltárolt információ felidézése valamely inger hatására

Amiről még fontos említést tenni, az emlékezeti rendszerek, itt három csoportra osztjuk az emlékezést:
- Szenzoros emlékezet: az információknak egy nagyon rövid ideig történő tárolása egy adott modalitásban. Ha úgymond egy pillantást vetünk valamire, akkor a szenzoros emlékezeti rendszerünket használjuk.
- Rövid távú emlékezet: kis mennyiségű információ néhány másodpercig történő tárolására képes rendszer. A rövid távú emlékezet verbális, vizuális-téri, sőt, akár szaglási és tapintási információk tárolását is lehetővé teszi. 
- Hosszú távú emlékezet: az a rendszer, amely lehetővé teszi, hogy hosszú időn keresztül információkat tároljunk. Nincs kapacitási korlátja.

És akkor jöjjön az, hogy miért is fontos emlékezni. Amikor felidézzük az emlékeinket, eszünkbe jut egy (rég) megtörtént eset, egy találkozás, bármi legyen is az, közben magunkra is emlékezünk. Gondoljunk csak arra, hogy mi történik velünk, amikor régi képeket nézegetünk. Amikor meglátunk egy fotót, eszünkbe jut a környezet, az alkalom, az időjárás, a fények, az év, az, hogy mi mennyi idősek voltunk, az emberek, akik velünk voltak, az érzések és még sok minden más. Tehát társítunk a képhez, azaz az emlékhez valamit. És arra emlékezünk leginkább, hogy mi adott pillanatban hogyan éreztük magunkat. Ugyanez a helyzet egy régi levéllel vagy üzenettel. Azt mutatja, hogy mi akkor éppen milyenek voltunk.

Számomra ezért fontos az emlékezés. Ha valami negatív emlék jut eszembe, fel tudom idézni a szituációt és például tudom azt, hogy mit fogok legközelebb máshogy csinálni, ha így alakul. A pozitív emlékekről pedig valószínűleg senkinek nem kell mesélni. Rengeteg jó dolog történt velem az életben és ha jól belegondolok, számtalan okom volt már a boldogságra. Ezek az emlékek segítenek abban, hogy soha ne felejtsem el, hogy mennyire tudtam (és tudok) örülni az életnek, a családomnak, a barátaimnak, egy jó szónak, egy dícséretnek vagy bármilyen apróságnak. Ezekkel is tudatosul bennem, hogy jó érzés élni.

Sosem fogom például elfelejteni, amikor először léptem fel néptáncosként négyévesen. Vagy mikor először dobtam gólt a kézilabdakapuba. Vagy az első megnyert tollaslabda-játszmámra. Vagy a nyári estékre, amikor az egész család együtt énekelt az asztal körül a balatonparti házban. Az első hatalmas bringás borulásom is emlékezetes marad, ahogy az is, amikor először léptem be a középiskola ajtaján. Sokszor cseng a fülemben a nővérem nevetése, vagy az, amikor anya mondta, hogy ne picsogj (ez volt nálunk a ne hisztizz – nem sűrűn fordult elő, de megmaradt). Látom magam előtt, ahogy apukám mosolyog és hallom, ahogy egy kérdésre verssel válaszol. Nem felejtem a barátaimmal való találkozásokat, a családi összejöveteleket, a szerelmeket, a nevetéseket. Nem is sorolom tovább, mert sosem lenne vége a sornak... Ez pedig boldoggá tesz. Millió emlék, millió pozitív momentum az életemből.

Hiába homályos, hiába régi, hiába a múltban történt, az érzés, ami benne van, megmarad.

És ezeket soha senki nem veheti el.
Mert megéltem.
Mert mindeközben boldog voltam.
És ezért vagyok most is az. 

„Az emberek elfelejtik majd, mit mondtál, elfelejtik majd, mit tettél, de azt sosem felejtik el, milyen érzéseket adtál nekik.”

Kérdésekkel, észrevételekkel bátran keress valamely elérhetőségemen, illetve a közösségi média oldalakon, Facebook-on illetve Instagram-on. 

(Képek: Saját tartalom, felhasználásuk engedélyhez kötött.)

Felhasznált irodalom:
Baddeley, A., Eysenck, M. W., & Anderson, M. C. (2010) Emlékezet. Budapest, Magyarország: Akadémiai kiadó
Csépe, V., Győri, M., & Ragó, A. (2007). Általános pszichológia: Észlelés és figyelem (Vol. 1). Osiris.